A homeopátiát előszeretettel nevezik ” szelíd gyógymódnak “, mely teljesen ártalmatlan, s biztonságosan alkalmazható még a fokozott elővigyázatosságot igénylő felhasználók, úgymint a csecsemők, várandós és szoptatós kismamák, idős páciensek esetében is.
Számos, nem szakembereknek szóló kiadvány jelent s jelenik meg napjainkban, melyekből homeopátiás előismerettel nem rendelkező emberek is kedvet és tippeket kaphatnak az otthoni szerkipróbálásokhoz, öngyógyításhoz. Ez a tendencia egyfelől jó, mivel a szabad információáramlások korszakában a vállalkozó kedvű egyének gyakorlatilag ugyanilyen könnyen juthatnak ismeretekhez allopátiás gyógyszereket illetően is, s ha épp nem az interneten keresztül, akkor a háziorvostól rendelhetnek maguknak egy általuk kiválasztott, s számukra szimpatikusnak tűnő orvosságot.
Ennek szellemében, a homeopátiás szerekkel történő öngyógyszerezés ( sok esetben a különböző fajtájú és hígítású ” cukorgolyócskák ” indokolatlan szedése, keverése ) még mindig kevésbé tekinthető ártalmasnak, mint allopátiás gyógyszerekkel téve ugyanezt.
Itt szentelhetünk pár sort a szkeptikusok táborának, kik fennen hirdetik a homeopátia hiábavalóságát, megkérdőjelezve létjogosultságát e majd kétszáz éve használt és fennmaradt terápiás gyógymódnak. Ők a homeopátia ártalmasságát a tudatlan emberek félrevezetésében, haszonszerzés reményében történő megtévesztésében látják, noha e terápia költségei messzemenően alulmaradnak bárminemű allopátiás kezeléséhez viszonyítva.
Egyéb negatív hatásokról azonban még e kétkedők sem beszélnek, hiszen a teljes hatástalanság nemcsak a jótékonyak, hanem a kártékonyak hiányát is feltételezi.
Különösen szakmai ( gyógyszerész ) berkekben hallani homeopátiával kapcsolatos értetlenségről, félelmekről , hiszen számos homeopátiás szer származik mérgező növényekből ( pl. Belladonna, Aconitum ), ásványokból ( pl. Arsenicum album, Mercurius solubilis ), illetve állati toxinokból ( pl. Lachesis, Bufo ). Egy pusztán a méregtannal tisztában levő kolléga, kellő homeopátiás ismeretek hiányában ódzkodna bárminemű arzén-, higanyvegyületet, valamint maszlagos nadragulya- vagy sisakvirágkivonatot megkóstolni.
Tévhiteik eloszlatásánál azonban óhatatlan döntjük meg a ” szelíd gyógymód ” cukorgolyócskáinak mesés illúzióját is.
Samuel Hahnemann, a homeopátia atyja, ugyanis e csodás rendszerelmélet kiötlése s fejlesztése során nem tett mást, csupán a korabeli orvoslás hibáit felismerve, a hippocratesi ” Nil nocere! “- elvhez hű maradva, igyekezett a gyógyításban alkalmazott módszerek és gyógyszerek ártalmasságán enyhíteni. Fogta a korában adott ” veszélyesen erős anyagokat ” ( Organon VI. 22. paragrafus ), s addig hígította azokat, míg mérgező tulajdonságukat gyakorlatilag már elveszítették e szerek. Nem véletlen tehát a ” mérgek ” gyakori előfordulása a Materia Medicakban.
Az, hogy a hígítással elveszített hatóerőt ütverázással ( dinamizálással, potenciálással ) adta vissza, sokszorozta meg, illetve helyezte egy másik, immár nem anyagi dimenzióba, e nagy Szellem páratlan zsenialitásást tükrözi.
A homeopátiának ma számos válfaja ismert. Az úgynevezett klinikai homeopátia a klinikumban bevált indikációkra rendel szereket, gyakran együtt adva többfélét, többféle hígításban, esetleg előre elkészített komplexek formájában, figyelmen kívül hagyva Hahnemann eredeti hitvallását, mely szerint: ” A sokféle gyógyszer tünetsorai közül minden nehézség nélkül található egy, melynek bizonyos betegségelemeiből összeállítható a gyógyító hatású mesterséges betegség képe, mely nagyon hasonló a természetes betegség tünetesszenciájához. Ez az orvosság a kívánatos szer. ” – Samuel Hahnemann: Organon VI. 152. paragrafus
Mivel a különböző szerek egyidejű használata egyfajta ” kevert ” tünetképet ad ( az Organon VI. 91. paragrafusa alapján ) ez gátja lehet a homeopata ” tiszta érzékelésének “, hahnemanni értelemben véve az effajta homeopátiás szemlélet nem gyógyít, mégha igazi ártalmasságról itt nem is beszélünk.
A klasszikus, hahnemanni homeopátia “… vitathatatlanul… a helyes út… “, amely ” … a legbiztosabban, a leggyorsabban és a legtartósabban éri el a betegségek gyógyulását, mivel ez egy örökérvényű, kétségbevonhatatlan, megkérdőjelezhetetlen természeti törvényen alapuló gyógyító eljárás. ” – Samuel Hahnemann: Organon VI. 53. paragrafus.
Így ebben a ” tiszta ” homeopátiás szellemben működve a homeopátia maga, csak gyógyító hatású lehet.
Ártalmat a szert választó homeopata határai, korlátai okozhatnak, s itt nem a helytelen szer választására kell elsősorban gondolnunk, hiszen mégha csak két szert ismer is a felíró személy, akkor is talál közülük az adott tünetek esszenciájához egy hasonlóbbat, mely a fentebb említett természeti törvény értelmében mindenképp hatni fog.
A potenciával sem tévedhetünk túl nagyot, mert a jó ( a hasonlóbb ) szer fontosabb szempont, mint a jól eltalált potencia.
Amennyiben a szerválasztó személy nem bízik eléggé önnön tudásában, képességében, ha nincs türelme a szer beadása után a hatás lefolyását kivárni, a változásokat végig kísérni, ha gyorsabb javulás reményében túl hamar ismételi a szer beadását ( homeopátiás provingot végez ), krónikus esetek akut fellángolásait különálló tünetként értelmezi, s így szükségtelen szerváltással tartós elnyomást okoz, akkor összekuszálhatja az eredeti tünetesszenciát olyannyira, hogy csak nehezen vagy már végképp nem lesz képes az eset meggyógyítására.
Összefoglalva tehát a homeopátia ártalmassága- ártalmatlanságának megítélése rendkívül sokoldalú, s elsősorban attól függ, ki mit ért a ” homeopátia ” fogalma alatt, s hogy mely egyéb terápiás lehetőség kockázatosságához viszonyítjuk az orvoslás ezen módszerét. A vélemények eltérhetnek hitrendszer és meglévő ismeretanyagok függvényében.
Személy szerint azt vallom, ha Hahnemann útmutatásait követve keressük és alkalmazzuk a homeopátiás szereket, valamint rendelkezünk kellő szakmai alázattal, s fel tudjuk mérni önnön tudásunk és kompetenciánk határait, akkor a magunk módján a legtöbbet tettük a beteg ember szenvedéseinek enyhítéséért, s ez a legfontosabb.
Hiszen ” … A gyógyítás művészétől nem kíván semmi mást, mint elfogulatlanságot és józan értelmet, az észlelés során figyelmet és a betegségkép lejegyzésésnél hűséget. ” Samuel Hahnemann: Organon VI. 83. paragrafus
Illetve ” A gyógyítás legnemesebb eszménye az egészség gyors, kíméletes, tartós helyreállítása… ” – Samuel Hahnemann: Organon VI. 2. paragrafus
dr. Lantos Gabriella Zsófia
2019 május 31.
Irodalomjegyzék:
Samuel Hahnemann: Organon VI. A gyógyítás művészetének gondolatrendszere