Ajánlások, megtapasztalások

Homeopátia, mert működik- 220 éve.. ❤️

Köszönöm szépen, Szőke Annamária ☺️

 

” Ha homeopátia, akkor Dr. Lantos Gabriella Zsófia.

Gabi neve összeforrt számomra a szakmaisággal, elhivatottsággal, türelemmel, megértéssel, kitartással, maximalizmussal. A homeopátia iránti elköteleződése és tisztelete számomra nagy biztonságot adott és hitet abban, hogy jóúton járunk.

 Egy közel 10 évig tartó köhögés kapcsán kértem Gabi segítségét. Voltam korábban a nyugati és keleti orvoslás sok szakemberénél, de a valódi okot és gyógymódot sosem találtuk meg.

 Gabival 2 évig figyeltük közösen testem és lelkem alakulását, gyógyulását. Összetett, nagyon szép folyamat volt, ami kezdetben szkepticizmussal, egy kicsit „hiszem ha látom” hozzáállással párosult. És szinte azonnal megláttam, megéreztem. Kezdetben a fizikai tünetek, „furcsaságok”, szokatlan történések győztek meg arról, hogy ez működik. Hatott a szer, aminek kézzelfogható eredményei lettek nálam.

 Kellett hozzá nagyfokú türelem és bizalom a homeopata szakember személyében. Egy nagyon szép együttműködés kezdődött: én figyeltem testem, lelkem rezdüléseit Ő pedig megfejtette azokat.

 Mindig tudta – és el is magyarázta nekem -, hogy mit, miért és hogyan kell szednem. Mindig elérhető volt, amikor szükségem volt rá és ez óriási biztonságot adott. Kedves és határozott volt a nehezebb pillanatokban is. Mert olyanok is voltak. Amikor úgy éreztem, kezdek belefáradni a krónikus állapotom mindennapi tüneteibe vagy amikor egy akut betegség lefolyása jobban megviselt. Talán ezért is követtem szóról szóra az utasításait, 100 %-os bizalommal, teljes biztonsággal.

 Így juthattunk el oda, hogy a 2. év végére elmondhatjuk: meggyógyultam. Szinte teljesen elmúltak a testi tüneteim, de ami számomra még fontosabb, hogy a szívem, lelkem sokkal boldogabb.

 Átalakult az életem, valóra váltom az álmaimat. 2 éve egyetlen szem gyógyszert (izomlazító krémet vagy egy „sima” fejfájáscsillapítót) sem vettem be, mert már másban hiszek. A tünetek megértésében, az üzenetükben, a „hasonlót hasonlóval” elvben. A saját életerőmben. A homeopátiában.

 Köszönöm Neked, Gabi, hogy mindezt megmutattad és megtanítottad nekem. Hálás szívvel, nagy nagy szeretettel gondolok Rád és a legjobbakat kívánom a munkádban és a magánéletedben egyaránt.

Ajánlom Gabit és a homeopátiát minden olyan egészségre vágyó embernek, aki hajlandó és képes meghallani önmaga üzeneteit, támogató szeretettel elindulni azon az úton, ahol kellő türelemmel és kitartással egy sokkal egészségesebb és boldogabb élet várja.”

 Köszönöm szépen:

Szőke Annamária

 

 

 

A homeopátiáról, amit biztosan elmondhatok az általad megszerzett tapasztalásokból, hogy segít, azonban ez, ezek nem olyan „pirulák”, amelyek gyorsan hatnak, hanem idő kell ahhoz, hogy segítsenek.

 Az elején én is azt gondoltam, hogy gyorsabban lesz eredmény számomra, sokszor vártam, és nem az következett be amire számítottam.

 Néha bizony elbizonytalanodtam hatásában, de ha elkezdtem, akkor végig akartam csinálni, a természetes utat választva. Most úgy érzem már, hogy érdemes volt végig menni az úton. Persze most is vannak mélypontok, de azokon próbálok már úrrá lenni.

 Gondolom, a hatás eléréséhez vezető út, attól is függ, ki milyen állapotban van, amikor kapcsolatba kerül veled, és a szerekkel.

Úgy gondolom, Neked ez az út van megírva, a mások gyógyítása, a lélek gyógyítása, amit megerősíteni saját megtapasztalásom útján tudok Neked.

 Azt látom, ebben tudsz kiteljesedni, és ebben nagyon ügyes és jó szakember vagy!!!!!!!!!

 Nem hiába fektettél bele ennyi energiát, minden téren.

 

Szeretettel ölellek,

 Ági

 

 

 

Már hónapok óta szedem az étrend-kiegészítőket és vitaminokat, amiket felírtál nekem.

A panaszaim, – telítettség-érzés, anyagcsere és emésztési zavarok, – teljesen elmúltak. Abszolút fittnek érzem magam, jól alszom, kipihenten ébredek. Állítólag már nem is horkolok. Nem vagyok fáradékony és még a Covid sem tudja az életem megkeseríteni. Persze hatással van rám, de nem állok az összezuhanás szélén. Sőt úgy érzem, hogy az immunrendszerem még a vírusnak is ellenállna, ha elkapnám.

Szóval, nagyon köszönöm a tanácsadást és a javaslatokat!

Csaba

 

 

 

Dr. Lantos Gabriellához rendszeresen visszatérő arcüreggyulladás és húgyúti problémák miatt fordultam, nekem is egy kedves ismerősöm ajánlotta, akinek már segített. A tüneteimet régebben antibiotikummal kezelték, de azt már tapasztalatból tudtam, hogy ez a megoldás hosszú távon nem működik. Személyében egy rendkívül felkészült, a problémát több szempontból megközelítő segítőre találtam. 2019 őszén kezdtük el a terápiát, először egy részletes állapotfelmérésre került sor, amelyet több hónapos további konzultációk követtek, amelynek eredményeként teljesen rendbe jöttem, tüneteim teljesen megszűntek, lelkileg is megerősödtem, és emellett megtanultam azt is, hogy nem kell egyből a gyógyszerekhez nyúlni.

Mindenkinek szeretettel tudom ajánlani, hogy forduljanak hozzá bizalommal.

Köszönöm a segítségét,

Viktória

 

 

 

Nagy sikere volt a darabnak is, Hangának pedig különösen, hihetetlenül természetesen játszott, mintha a közege lenne a színpad.

Köszönjük a munkád és segítséged!

Bea

 

Tisztelt Doktornő!

Ma voltam pajzsmirigy hormon vizsgálaton, és normális lett a TSH, a T3, T4 és az Anti -TPO értékem is. Örülök, mert 3/4 éve mindegyik érték eltért egy kissé a normálistól.

Üdvözlettel:

Vali

 

Pajzsmirigy problémám és a probléma miatti tünetek okán kerestem fel Gabit. Már 3-4 hónap terápia után normális értéket mutatott a vérvétel eredménye.

Tüneteim-hőhullám, alvásprobléma, bélműködés- csökkentek, most két év után sokkal jobban érzem magam. Sőt, az idei parlagfűszezonban csak reggelente tüsszögök, napközben el is felejtem, hogy allergiás vagyok/voltam.

Csodálatos szer a homeopátia, amúgy is a természetesség híve voltam mindig, most Gabi jóvoltából méginkább az lettem, és rávezetett, hogy mindig az egész embert kell figyelnem magamban az egészség megtartásáért.

Hálás köszönet:

Vali

 

 

Kedves Gabriella!

Szeretnénk megköszönni azt a finom, szeretetteljes és mégis objektív támogatást amit nekünk adott. 

A kislányommal (18J) együtt kezdtük el Önnel a munkát, én feltétlen bizalom, a kislányom pedig a kételkedés, de nyitottság bázisán.

Az együttműködés két éves folyamata szinte magától rajzolódott ki és alakult ki az a ciklus, amiben együtt töltöttük az időt. A befejezés és lezárás kérdés nélküli volt, mert mind a kislányom, mind én végigjártunk és lezártunk egy nagyon nehéz, változásokkal és kihívásokkal teli életszakaszt-

A kislányom a kamasz évei végén van, sportoló, érettségizett, koronavírus járvány után, pályaválasztási nehézségekkel, az önmagával való küzdés és önismereti út mindennapjaiban, de határozott egyéniségként élve az életét.

Én 20 év után a változás és az anyai áldozati minta megtörése mellett döntöttem, így elindítottam a válás folyamatát a férjemmel. Célom az volt, hogy ezt a mindannyiunknak nehéz időszakot és a minőségi átvezetést szeretetteljesen tudjam végigvinni úgy, hogy a család lelki békéje a lehetőségek szerint megmaradjon és párkapcsolati minőség nélkül sikerüljön újjáépíteni a családi rendszert.

Gabriella ezt a folyamatot követte velünk végig hónapról hónapra konzultálva és kérdezve végig az éppen aktuális státuszt – ahol voltak mély és még mélyebb pontok, majd kiemelkedőbb, felívelő szakaszok.

Nyitottan, odafigyelve, a tudatos/racionális, valamint a testi jelzésekből is szőtt – és álmok szintjén jelentkező tudatalatti szintet is befoglalva – választotta ki (kislányom éppen aktuális helyzetére is tekintettel) azt az éppen aktuális következő szert, ami éppen tüzet, erőt vagy vizet, azaz elfogadást, nyugalmat, alkalmazkodást hozott. 

Az, hogy a kislányommal egymásra hatva, néha azonos szerek mentén, egyfajta lelki közösségben jártunk Gabriellához, nagyon különleges volt; a kislányommal való kapcsolatomat mélyítette.

A szereket mindig nagyon vártam és általában erős reakcióm volt ezekre, akár nagyon erős éjszakai álmok formájában is.

Nem ismerem a hatásmechanizmusokat, de a testi/lelki kapuk nyitását a szerek által megéltem.

Ha össze kellene foglalnom, a hála elsősorban annak az örömnek szól, amit Gabriella közvetítésével azáltal kaptunk, hogy az értelem/test/tudatalatti és a szív útja összhangba kerülhetett a természetgyógyászat, mint módszer által.

Köszönjük szépenJ

 

Gabi

Köszönöm szépen, Gabi,

Sokat kaptam Tőled, úgy kb. 20 éve, amikor megismertetted velem a homeopatiás gyógymódot😍

Azóta is azt alkalmazom.

Hálás szívvel gondolok rád.😍

Márti

 

 

Kedves Gabriella!

Szeretnénk megköszönni azt a finom, szeretetteljes és mégis objektív támogatást amit nekünk adott.

A kislányommal (18 🙂 ) együtt kezdtük el Önnel a munkát, én feltétlen bizalom, a kislányom pedig a kételkedés, de nyitottság bázisán.

Az együttműködés két éves folyamata szinte magától rajzolódott ki és alakult ki az a ciklus, amiben együtt töltöttük az időt. A befejezés és lezárás kérdés nélküli volt, mert mind a kislányom, mind én végigjártunk és lezártunk egy nagyon nehéz, változásokkal és kihívásokkal teli életszakaszt-

A kislányom a kamasz évei végén van, sportoló, érettségizett, koronavírus járvány után, pályaválasztási nehézségekkel, az önmagával való küzdés és önismereti út mindennapjaiban, de határozott egyéniségként élve az életét.

Én 20 év után a változás és az anyai áldozati minta megtörése mellett döntöttem, így elindítottam a válás folyamatát a férjemmel. Célom az volt, hogy ezt a mindannyiunknak nehéz időszakot és a minőségi átvezetést szeretetteljesen tudjam végigvinni úgy, hogy a család lelki békéje a lehetőségek szerint megmaradjon és párkapcsolati minőség nélkül sikerüljön újjáépíteni a családi rendszert.

Gabriella ezt a folyamatot követte velünk végig hónapról hónapra konzultálva és kérdezve végig az éppen aktuális státuszt – ahol voltak mély és még mélyebb pontok, majd kiemelkedőbb, felívelő szakaszok.

Nyitottan, odafigyelve, a tudatos/racionális, valamint a testi jelzésekből is szőtt – és álmok szintjén jelentkező tudatalatti szintet is befoglalva – választotta ki (kislányom éppen aktuális helyzetére is tekintettel) azt az éppen aktuális következő szert, ami éppen tüzet, erőt vagy vizet, azaz elfogadást, nyugalmat, alkalmazkodást hozott.

Az, hogy a kislányommal egymásra hatva, néha azonos szerek mentén, egyfajta lelki közösségben jártunk Gabriellához, nagyon különleges volt; a kislányommal való kapcsolatomat mélyítette.

A szereket mindig nagyon vártam és általában erős reakcióm volt ezekre, akár nagyon erős éjszakai álmok formájában is.

Nem ismerem a hatásmechanizmusokat, de a testi/lelki kapuk nyitását a szerek által megéltem.

Ha össze kellene foglalnom, a hála elsősorban annak az örömnek szól, amit Gabriella közvetítésével azáltal kaptunk, hogy az értelem/test/tudatalatti és a szív útja összhangba kerülhetett a természetgyógyászat, mint módszer által.

Köszönjük szépen 🙂

g

 

2021 augusztusában, végső elkeseredésben, reménytelenül, megtörten, érkeztem az első konzultációmra, egy mappányi orvosi lelettel az azt megelőző, körülbelül 2 éves kálváriát követően. Rengeteg tünetem volt, mint testi, mint lelki, amelyre a hagyományos orvoslás, csak annyit tudott mondani: szervi bajom nincs, sajnos nem tudják mi okozza a szédülésem, nőgyógyászati bajaim, végbél tüneteim, migrénemet, pánik rohamaim tömkelegét. Utolsó utáni reményem volt a homeopátia és vele együtt Dr Lantos Gabriella Zsófia, aki a mai napon kijelenthetem: Meggyógyított!
Az út rögös volt, sokszor éreztem azt, hogy rajtam nem lehet segíteni, bennem valami csúnyán félre siklott, kész, vége, ennyi, feladom…aztán sokszor már csak arra eszméletem fel, hogy ez is megszűnt, az is csillapodott, még vegül már szermentesen is minden a legnagyobb rendben volt velem.
A homeopátia és a türelem ez alatt a másfél év alatt, elhozta számomra azt az érzést, amit már régen éreztem, egy kiegyensúlyozott boldog lelki állapotot. 
Örökké hálás leszek! Köszönöm!
Maczkóné Deli Zsuzsanna

Tisztelt Doktornő!

Mégegyszer szeretném megköszönni az Ön korrektségét, empátiáját, gondoskodását, ritka az ilyen nagybetűs EMBER!  Amennyiben a szteroid kezelés eléri a célját, és már nem lesz szükségem rá, feltétlenül megkeresem Önt.
Üdvözlettel:  Zsuzsa

 

Lépjen velem kapcsolatba!

Elérhetőségeim

e-mail: drlantos@gyogyirasz.hu

mobil: +36 30 5252 600

Skype: Gyogyirasz

Cím: Budapest, Hegedűs Gyula utca, XIII. kerület

Könnyen megközelíthető helyen: az M3 metró, valamint a 4-6 villamos vonalán